A régóta hangoztatott, teljes kiépítésről szóló rekonstrukciós ütem kivitelezése egy ideje húzódott, a legújabb kormányhatározat szerint azonban a Modern Városok Program keretében több mint tízmilliárd foritnyi állami támogatással már jövőre elindulhat a beruházás, a hiányzó másfél milliárd összeget az Önkormányzat állja.
A Kormány még egy 2018. évi határozatban biztosított 10,191 milliárd forintot az Önkrományzatnak a vár további teljes kiépítésére. A Diósgyőri vár 2014-ben befejezett turisztikai fejlesztése akkoriban komoly vitákat váltott ki a történelmi hitelesség megkérdőjelezése miatt, ám joggal mondható, hogy Szekér Györgynek, valamint Cséfalvay Gyula és a Botos Judith tervezői munkájának köszönhetően, ha kiegészítést is végeztek el, a munkát akkor még komoly történeti és régészeti kutatások előzték meg. Annak idején ezen előtanulmányok eredményei mentén fogtak a kivitelezésbe, hogy aztán további turisztikai funkciókat tudjon kapni az épület, mely ily módon gazdaságilag is önálló lábakra tudna helyezkedni.
Hogy csak egy példát említsünk, a kiegészített falszerkezeteket igyekeztek az eredeti kövekkel teljesen azonos porozitású, textúrájú kövekkel továbbépíteni, csupán árnyalatában akartak kicsit mást használni, amely megkülönbözteti az új és régi hozzáépítést. Mondanunk sem kell, hogy ez a 20. századi narratív gyakorlattól egy lépéssel előrehaladottabb, hiszen akkoriban főként a modern anyagokban látták a megkülönböztetés lehetőségét, ám ma már tudjuk jól, hogy például a vasbeton sem a megfelelő komponens, hogy együtt éljen tovább a középkori falakkal.
Lapunknak egyelőre nincs információja arról, hogy az alább látható videóban bemutatott, 2017-ben napvilágot látott új látványterveket mely iroda jegyzi és készül-e tervváltoztatás, de rajtuk már a tudományos megközelítéstől radikálisan elugró fejlesztés képe látszik, amely a Nagy Lajos kori állapotot megcélozva kvázi egy 21. századi, vizesárokkal kiépített várkastély kiépítését vizionálják az eredeti történelmi romokra.